user_mobilelogo

BLOG

Azt mondják, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van belőle. Ennek egy picit ellentmond, hogy a legtöbben ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy megosszuk másokkal. Engem valamilyen nagyon atavisztikus, mindannyiunkban jelenlévő igazságra és értelmességre való törekvés, a társaim iránt érzett aggodalom késztet erre hétről-hétre.
   Afelől nyilván nincs kétségünk, hogy a jelenlegi életünket meghatározó morál leginkább a korábbi vezető értelmiségi réteg cinizmusának, gátlástalanságának, jellemtelenségének és nemtörődömségének köszönhető.
     Azt viszont sosem tudom megérteni, hogy az ebből levont konklúzió miért az lett, hogy akkor a cinizmus, gátlástalanság, jellemtelenség és mutyi maradhat, az intellektus meg húzzon a picsába. (Ugye az ingerküszöböt sem pedzegeti már az a közállapot, hogy mostanra nem is a vízben ücsörögve, hanem trambulinról megy a csoportos hugyozás a medencébe. Azt hittem ezt nem lehet fokozni, de gyorsan kiderült, hogy igen: most már nézni is kötelező)
   A munka alapú társadalomnak csak úgy van értelme, ha az munka és TUDÁS alapú is. De sem munkából, sem tudásból nem lesz önmagában fejlődés, ha nincs stabilitás, ha nincs konszenzus, megbízhatóság, vagy bármi olyan fény az alagút végén, ami miatt ne a mindig kéznél lévő ügyeskedést, a cinizmust, vagy az önzést választanánk ügyeink rendezésére.
  Pénzből sincs önmagában fejlődés. Akkor sem ha bizonyos rétegek felfoghatatlanul meghíznak. A lóvé nem teremt jólétet és biztonságot. Az erkölcs teremt azt.
   Az, hogy prosztók és műveletlenek harácsolnak, gátlástalankodnak, nehezen védhető. Persze ha értelmiségiek teszik ugyanezt, az még kevésbé.
  Az sem igazol semmit, ha olyan jó fejek vagyunk, hogy kanonizáljuk az ügyeskedést, belátván és elismervén, hogy az élet úgyis ilyen, miért ne mondhatnánk akkor ki, miért ne tehetnénk az intézményes protokoll részévé? Fogadjuk el, hogy a nepotizmus, a protekció a normális elintézési módja dolgoknak?
  Megmondom, miért ne. (Persze azért se, hogy lassítsuk a száguldást a Balkán és Ázsia felé, persze azért se, mert lassan mindenki így kényszerül eljárni mindenben, de más miatt se.)
   A részrehajlás, az önzés, a rokonoknak, haveroknak, fajtársaknak, hozzánk hasonlóknak, bennünket szolgálóknak kedvezés amúgy is ösztönös. Azt minek intézményesíteni? Az magától jön. Zsigerből. Akkor intézményesíthetnénk a hűtlenséget, a mások tányérjába való belezabálást és minden olyan aktust, amit a primitív ösztönlény és nem egy élni és együttműködni képes emberi ideál kíván!
 Az együttműködés és stabilitás ZÁLOGA inkább valahol az önuralom, a tudatosság és önzetlenség energiát és odafigyelést igénylő terepén keresendő.
  Kanonizálni EZT kell, ha valamit. Ja, és jó példával elöl járni. Mert ha még mindig sokakat sért is, de a majmoktól abban sem különbözünk, hogy utánzással, másolással tanulunk. Ha nem akarjuk, akkor is.
  A problémáról alkotott képünket és a megoldáshoz vezető utat is nagyban torzítja, ha továbbra is csupán a TUDÁS kontra MUNKA alapú társadalomban gondolkodunk és nem vesszük észre, hogy itt minden szinten az ÖSZTÖN alapú életvitel szkanderozik az ÖNURALOM alapúval.