user_mobilelogo

BLOG

Azt mondják, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van belőle. Ennek egy picit ellentmond, hogy a legtöbben ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy megosszuk másokkal. Engem valamilyen nagyon atavisztikus, mindannyiunkban jelenlévő igazságra és értelmességre való törekvés, a társaim iránt érzett aggodalom késztet erre hétről-hétre.
Mindig az orrom alá dörgölik, hogy én ilyen félig üres pohár típusú ember vagyok.
Ha nem akarom, akkor is mindig ehhez mérem magam,         
nem tud nem eszembe jutni, hogy ha bejutottam, vagy lemaradtam,
vagy eszem, vagy iszom, ha jó, vagy épp rossz a napom.
 
Ha a legjobb falatot utoljára hagyom, akkor én a félig üres, vagy félig tele ember vagyok?
Mert a legjobb falattal zárni mégiscsak a szép emlék záloga.
De mennyivel jobb, ha először ezt veszem a számba
és az éhség hajtotta turbóval még mennyeibb a tökéletes falat íze, s állaga,
 
s ezután is örülhetek, míg a felétől már mindegy is, hiszen eltelek és a lelkesedés elillana.
Igen, jobb előbb, mint a végén, amikor már bezabálva szuszogok az asztal szélén
és jön a szép falat, a hibátlan, minek örülni akkor már alig tudok,
de lenyelem, ezt ott nem hagyhatom, ha már kivártam.
 
Meg is érkezik a langyos tányér, a pirított gríz, a leveshús és a meggyszósz, ami olyat húz,
mihez képest a Michelin csillag csak krumplipüré, narancs dzsúsz,
és kinézem a perfekt kockát a hús közepén a lágyan barnát,
melyből tökéletes katonát szelek, kis körettel díszítgetek, s lehunyt szemmel ízlelem meg, hogy milyen az hogy vele kezdem. Végre!
 
De ahogy a villát szájhoz veszem, s a legjobb falatot ízlelgetem, könyökömmel felborítám a korsót,
mely nálam általában félig üres, de így is éppen elég nedves
ahhoz, hogy átitassa eledelem. Még jó hogy a legjobb falat már benn a szájban, a többiből meg még kívántam
volna enni néhány dekát, mi így nehezebb lett, mert jól megszívtam, jól megszívta magát sörrel, de megeszem, ami még hátra van.
 
Nicsak, milyen cseles ajándék, hogy a hús, a szósz, a köret, meg a feltét,
 még ízesebb megáztatva, ezt bizony az úr adhatta föntről lentről,
s úgy látszik, hogy hiába az igyekezet,
a legjobb falat maradt mégis az utolsó nyelet.