user_mobilelogo

BLOG

Azt mondják, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van belőle. Ennek egy picit ellentmond, hogy a legtöbben ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy megosszuk másokkal. Engem valamilyen nagyon atavisztikus, mindannyiunkban jelenlévő igazságra és értelmességre való törekvés, a társaim iránt érzett aggodalom késztet erre hétről-hétre.

Tudtad, hogy azok, akik aktívan kampányolnak a menekültek ellen, akkor is állandóan zsidóztak és cigányoztak, amikor még híre-hamva sem volt a migrációs válságnak?
(Tudom én, hogy sokakban ott motoszkál a kicsi hős, de olyankor, amikor alkalom sincs arra, hogy hőssé váljunk, felesleges bajt csinálni azért, hogy mi is fontosak lehessünk. Adjunk is, ne csak elvegyünk!)

Első és valószínűleg egyetlen szólóalbumom 12 dallal jelent meg.

Amennyiben a virtuális elérést részesíted előnyben, a következő helyekről jutsz hozzá

Czutor - Full Album iTunes
Czutor - Full Album Deezer 
Czutor - Full Album Googleplay 
Czutor - Full Album Spotify 
Czutor - Full Album Korlatlanzene 
Czutor - Full Album Dalok.hu 

 Több tekintetben is örömteli dolgok zajlanak most a hazámban. Először is van civil lét, van bátorság. Van még kollektív értelem is, tömegek tudnak disztingválni a fajsúlyos és súlytalan dolgok között. Pedig már nagyon temettem.
Szűkebb, a szakmámat illető dolgokkal kapcsolatosan is örömet érzek afelett, ami történik, mert nyilvánvaló igazolását látom annak, hogy a polgárság mennyire érzi a különbséget adósarc és jogdíj között. Tisztességtelenség és morálisan igazolható teherviselés között.
Egy internet előfizetéseket terhelő ötlet és annak fogadtatása mennyire máshogy nézett ki néhány évvel ezelőtt, amikor szerzők vetették ezt fel és nem adó(!), hanem jogdíj javaslat formájában. A könnyűszerzők egyesülete (szerzok.hu) tartott egy közvélemény-kutatást [főleg fesztivállátogatók, tehát véleményüknek eléggé markáns módon hangot adók között] arról, hogy elfogadhatónak tartanának-e egy internetszolgáltatást/előfizetést 1-2%-os jogdíjjal megterhelő szabályozást abban az esetben, ha ez együtt járna a szabadabb, legalizált hozzáféréssel szellemi tartalmakhoz, a jogdíj pedig azokhoz kerülne, akiket a korlátozás nélküli tartalommegosztás miatt méltányos kompenzáció illet meg. Több ezer kérdőív kiértékelése után egyértelműen látszódott, hogy az ügynek 99%-os támogatottsága van/lenne.
Ezek szerint a polgár hajlandó áldozatot vállalni abban az esetben, ha értelmét látja és igazságosnak, a felek között kölcsönösen hasznosnak érzi azt. Az értelmetlen, demagóg nyomorgatást viszont nem nyeli be egyszerűen a birka sem. A tisztességtelen arroganciának nincs helye a tudásalapú társadalomban. A munkaalapúban meg sokkal irányíthatatlanabb és veszedelmesebb dolgokat indukálhat a népharag. (De amúgy meg mekkora ostobaság tudás-, vagy munkaalapú hülyeséget építeni. Mintha bármi értelme, vagy létjogosultsága lenne az egyiknek a másik nélkül. Mintha aközött kéne választanod, hogy gondolkozol, vagy melózol.)
Hajrá Magyarország! Örülök, hogy létezel ;)

Egészen hálátlan feladat a társadalmi szerepvállalás egy Magyarországon hagyományosan mostohán kezelt és önmagával való kiegyezésre sem hajlandó szakmai csoport érdekében. Nem csak azért mert társadalmi munkában (tehát ingyen), minden köszönet reménye nélkül csinálja az ember és még házhoz is megy  vele a lófaszért, hanem azért mert gyakran kell objektív választ adni valótlanságokra építő, jó szándékúnak nehezen értelmezhető híresztelésekre is. Azért szükséges megszólalnom, mert a meggondolatlan írások eddig nem létező frontokat is nyitottak az utóbbi években a törvényhozás tekintetében amúgy is kizárólag hátrányosan érintett társadalmi csoporton belül, a szerzők között, de a zenészek és a velük kapcsolatba kerülő civilek között is.

Először is azt muszáj lenne végre eldöntenie a hazai (szak)sajtónak, hogy a könnyűzenére a kultúra részeként tekint, vagy csak színtiszta üzleti vállalkozásként. Aki ragaszkodik ahhoz, hogy a könnyűzene nem kulturális terület, (vagy nem tud túllépni a "kussolj, örülj, hogy te is kaptál" állásponton), annak felesleges tovább olvasnia, az ilyenek számára nincsenek - a jelen üggyel kapcsolatos - érveim.

A magyar szakma és a politika az utóbbi években vért izzadva ugyan - és valószínűleg az utolsók között Európában-, de döntést hozott ez ügyben. Ha egyetértünk abban, hogy a könnyűzene a kultúra része, miért ne tarthatna igényt legalább minimális kulturális támogatásra? Miért evidens, hogy sikeres (és sok esetben kevéssé sikeres) színházak, szimfonikus zenekarok, írók, filmesek és képzőművészek tízmilliárd (!) forintokat kapnak tevékenységük fenntartására közpénzből, ezzel szemben az alkotók jogdíjából levont keret terhére történő könnyűzenei támogatások hírére azonnali vérhányás indul be a sajtóban és a szakma egy részében, még akkor is, ha az ez a hagyományos kulturális területek támogatásához képest nagyságrendekkel kevesebb összegből történik?

Az a demagógia, hogy sikeres ügy ne kapjon semmilyen támogatást, tragikomikusan érthetetlen és következetlen hozzáállás nem csak a kultúra, hanem a tudomány és a gazdaság területén is. Különösen ilyen alacsony lélekszámú nemzet esetében, ahol alig működtethető szellemi tevékenység színtisztán üzleti alapon. Az lesz a következő, hogy javasoljátok, hogy az ösztöndíjat ne osszák jó tanulóknak, vagy népszerű színházaktól vonják meg az állami támogatást azért, mert azt szeretik az emberek? Ezzel együtt mintha azt is megkérdőjeleznétek, hogy szükséges olyan tevékenységek támogatása is, amely csak egy-egy csoportnak fontos alkotásokat hoz létre, vagy csupán új irányokkal kísérletezik, az üzleti haszon elvárása nélkül. Ez olyan, mint a tudományban az alapkutatás, a képzőművészet bizonyos területeinek, vagy a kortárs komolyzene és a jazz támogatása. Szellemi sokszínűségünk fenntartásának, új területek felfedezésének igénye táplálja ezt a szándékot, nem pedig a profit reménye.

De ennél még konkrétabb - nyilván indulat alapú - következetlenségek is vannak az írásaitokban. Az index.hu ominózus cikke és különösen az azt követő vélemény minden megalapozottság nélkül utal arra, hogy az adófizetők pénzéből 'töm ki' az állam zenészeket. A költségvetésben egyértelműen szerepel, hogy ezen nyilvános pályázatok forrását a Szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelőktől származó befizetések képezik. Az NKA ebben az esetben és a zenészszakma felől nézve legfeljebb egy hívatlan, vagy kéretlen lebonyolító csupán. Az erről a keretről korábban döntő bizottság neve is jelezte a pénz forrását (A SZERZŐI JOGDÍJBEVÉTELEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL DÖNTŐ IDEIGLENES KOLLÉGIUM), azóta ezek a jogkörök a zenei kollégiumhoz kerültek - ezzel tálcán kínálva a lehetőséget az említett cikkben szereplő csúsztatásokra - a forrásuk és kiosztásuk szerződésben foglalt alapelvei viszont NEM VÁLTOZTAK.

A közös jogkezelő szervezetek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 89. § (8) és (10)-(11) bekezdései értelmében a jogdíj- és egyéb bevételeik kulturális célú felhasználásra szánt részét a Nemzeti Kulturális Alap számára történő átadással – az átvétel tárgyában kötött megállapodás és a jóváhagyott támogatási politika rendelkezései szerint – használják fel kulturális célra.
Az NKA-val a következő közös jogkezelő szervezetek kötötték meg az átvétel tárgyában a megállapodást: Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, FilmJus Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete, HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület, Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület, Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület.

Úgy tűnik, hogy az index - de legalábbis Sajó Dávid - lelkesen asszisztál ahhoz a központi törekvéshez, amely cinikusan csak jogtechnikai kérdésnek tekinti, hogy az elvont jogdíjak közpénznek minősülnek-e, vagy sem. A jogdíjak amúgy - az egyelőre még hatályos magyar törvények szerint - nem minősülnek adónak és CSAK abban az esetben szedhetők be, ha azt 100%-ban a jogosultak (szellemi alkotások létrehozói) kapják meg. Amennyiben nem így történik, úgy az ettől való eltérésről is csak olyan testület dönthetne, amely 100%-ban jogosultak (szerzők, előadók, kiadók) által delegált képviselőkből áll. Arról, hogy ez jelenleg Magyarországon miért nem teljesen így van, hosszan és nyilvánosan vitatkozott - az indexen is - Lovasi András és L. Simon László.

(Hogy a jogdíj egyébként jár-e, jogos-e, nyilván másik, átfogóbb és jóval nagyobb múltra visszatekintő vitasorozat tárgya)

A pályázati eredmények nyilvános értékelését a sajtóban és egyéb fórumokon nagyon félrevitte az a sajnálatos, szintén a körültekintés hiányából fakadó körülmény, hogy a véleményüket hangoztatók nem vették figyelembe a - napokon belül induló és kb. háromszor ekkora összeggel gazdálkodó, deklaráltan az új könnyűzenei produkciókat segíteni hivatott - Cseh Tamás Programot, amit ugyanezen bevételi forrás terhére szintén az NKA ír majd ki és bírál el.

Azért a most megítélt alkotói támogatás is sok száz szerzőt támogat az erre bejelentkezett kb.1200-ból. Mindazonáltal a legfrissebb és a korábbi pályázati eredményekből is egyértelműen látszik, hogy az utóbbi években bármilyen könnyűzenei támogatást igénylő és azt megkapó személyek 70-80 %-a nagyjából ugyanaz a szerzői, előadói (300-400 főből álló) kör. Ez kormányzattól, intézményektől teljesen független tény és nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Magyarországon aktuálisan kik foglalkoznak szakmailag is elismert módon ilyen jellegű alkotói tevékenységgel. A támogatottak személyi összetétele - még ha erős szándék is van rá - lassan változik, de ez valószínűleg így természetes. Nem változik nagyot egyik évről a másikra az elismert színészek, írók, vagy egyéb szellemi foglalkozásúak állománya sem.

Politikai preferenciáit tekintve pedig ez a csoport- nyilvánvalóan a könnyűzene egyik attribútuma miatt - zömében a hatalomra, a fennálló rendre mindig gyanakvóan tekintő, azzal nem szívesen parolázó alkotókból áll, legyen bárki is kormányon. A kevés kivétel ellenére is indokolatlan, értelmetlen és kártékony egy kalap alá venni olyan - a sok száz támogatottból önkényesen válogatott - zenészeket, akiknek nem csak a kedvelői, hanem utálói sem alkotnak olyan halmazt, amelynek szemmel látható metszéspontja lenne.

Szerintem az adekvát véleménynyilvánítás az lehetett volna az index részéről, ha kijelenti, hogy idén csak a szarok kaptak könnyűzenei támogatást. Mert ezzel - még ha nem is értek egyet - nem vitatkozhatom.

Czutor Zoltán jegyzete az index.hu alábbi cikkeihez:
http://index.hu/kultur/zene/2014/07/24/ezeket_a_zeneszeket_tomte_ki_az_nka/
http://index.hu/velemeny/2014/07/26/mi_vagyunk_a_kulturgettopata/

Mikor már az elején látom, hogy olyan társat választottam, aki elégedetlen önmagával, nem is tudja elképzelni, hogy őt lehet szeretni, így szeretni sem tud. Onnan tudom, hogy én sem vagyok elégedett magammal, én is csúsztatok, füllentek, mint ő. Ezt is felismerem. Mint ahogyan a többi korlátját. Annyira egyformák vagyunk.
Van okom féltékenynek lenni?
Amikor csak birtokolni akarom azt, ami az enyém. Szarok rá, hogy azt mondják, embert nem szabad, nem lehet birtokolni. De ő mégiscsak az enyém. Megesküdött rá. Megígérte. Hogy lehet akkor olyan orbitális féreg, hogy egyáltalán eszébe jut más? Hogy egyáltalán észrevesz, megnéz, a szeméből látom, hogy vágyakozva fordul bárki után is?!
Van okom féltékenységre?
Hiszen jómagam megnézek, megkívánok másokat, fantáziálok másokról, és ha van lehetőségem szexelek is titokban másokkal, de az más.
Az teljesen más. Hiszen én tudom, hogy mit, miért, mikor és mennyire komolyan teszek. Meg amikor már megtörtént, nem is gondolok rá. Sőt, szerintem igazából meg se történt. Igen, én mindig hűséges voltam, ezzel szemben ez a sumák biztosan mindig forgat valamit a fejében. Amilyen alattomos, talán már szeretője is van. Ezzel szemben én legfeljebb csak alkalmanként csalnám meg. De ilyen, amikor valaki nem tud uralkodni magán. Még azt sem tud. Onnan tudom ilyen biztosan, hogy előfordul, hogy én sem tudok, de nyilván nem ilyen fontos dolgokban, mint a hűség. Abban mindig tudok uralkodni. Amikor történik valami, akkor sem azért, mert nem tudok uralkodni, hanem mert éppen úgy akarom. De ez az én dolgom. Csak az enyém.
Az a szemét meg nem akar mindenről beszámolni, hiszen sumák. Pedig nekem aztán elmondhatna mindent.
Az őszinteség a legfontosabb a világon. Mindent mondjon el! Mindent! Igen, ez ugyan kétszeres energia és időbefektetés, azt is tudom, hogy emiatt arra kényszerül, hogy kétszer élje át élete jelentéktelen történéseit is, de majd én eldöntöm, hogy mi volt fontos, gyanús, vagy számon kérhető.
Van okom féltékenynek lenni?
Hiszen el sem tudom képzelni magamról, hogy vonzó vagyok, emiatt mindenkit lesajnálok és igyekszem lehordani.  Akit meg vonzónak talál az a féreg, az igazán felháborító. Miért nem a szép hajú, szerény, kedves embereket tartja vonzónak? Valami primitív állat ez?
Van okom féltékenynek lenni?
   Afelől nyilván nincs kétségünk, hogy a jelenlegi életünket meghatározó morál leginkább a korábbi vezető értelmiségi réteg cinizmusának, gátlástalanságának, jellemtelenségének és nemtörődömségének köszönhető.
     Azt viszont sosem tudom megérteni, hogy az ebből levont konklúzió miért az lett, hogy akkor a cinizmus, gátlástalanság, jellemtelenség és mutyi maradhat, az intellektus meg húzzon a picsába. (Ugye az ingerküszöböt sem pedzegeti már az a közállapot, hogy mostanra nem is a vízben ücsörögve, hanem trambulinról megy a csoportos hugyozás a medencébe. Azt hittem ezt nem lehet fokozni, de gyorsan kiderült, hogy igen: most már nézni is kötelező)
   A munka alapú társadalomnak csak úgy van értelme, ha az munka és TUDÁS alapú is. De sem munkából, sem tudásból nem lesz önmagában fejlődés, ha nincs stabilitás, ha nincs konszenzus, megbízhatóság, vagy bármi olyan fény az alagút végén, ami miatt ne a mindig kéznél lévő ügyeskedést, a cinizmust, vagy az önzést választanánk ügyeink rendezésére.
  Pénzből sincs önmagában fejlődés. Akkor sem ha bizonyos rétegek felfoghatatlanul meghíznak. A lóvé nem teremt jólétet és biztonságot. Az erkölcs teremt azt.
   Az, hogy prosztók és műveletlenek harácsolnak, gátlástalankodnak, nehezen védhető. Persze ha értelmiségiek teszik ugyanezt, az még kevésbé.
  Az sem igazol semmit, ha olyan jó fejek vagyunk, hogy kanonizáljuk az ügyeskedést, belátván és elismervén, hogy az élet úgyis ilyen, miért ne mondhatnánk akkor ki, miért ne tehetnénk az intézményes protokoll részévé? Fogadjuk el, hogy a nepotizmus, a protekció a normális elintézési módja dolgoknak?
  Megmondom, miért ne. (Persze azért se, hogy lassítsuk a száguldást a Balkán és Ázsia felé, persze azért se, mert lassan mindenki így kényszerül eljárni mindenben, de más miatt se.)
   A részrehajlás, az önzés, a rokonoknak, haveroknak, fajtársaknak, hozzánk hasonlóknak, bennünket szolgálóknak kedvezés amúgy is ösztönös. Azt minek intézményesíteni? Az magától jön. Zsigerből. Akkor intézményesíthetnénk a hűtlenséget, a mások tányérjába való belezabálást és minden olyan aktust, amit a primitív ösztönlény és nem egy élni és együttműködni képes emberi ideál kíván!
 Az együttműködés és stabilitás ZÁLOGA inkább valahol az önuralom, a tudatosság és önzetlenség energiát és odafigyelést igénylő terepén keresendő.
  Kanonizálni EZT kell, ha valamit. Ja, és jó példával elöl járni. Mert ha még mindig sokakat sért is, de a majmoktól abban sem különbözünk, hogy utánzással, másolással tanulunk. Ha nem akarjuk, akkor is.
  A problémáról alkotott képünket és a megoldáshoz vezető utat is nagyban torzítja, ha továbbra is csupán a TUDÁS kontra MUNKA alapú társadalomban gondolkodunk és nem vesszük észre, hogy itt minden szinten az ÖSZTÖN alapú életvitel szkanderozik az ÖNURALOM alapúval.
Az utóbbi sok évben szigorúan csak a magyar szerzői, alkotói és előadói társadalom hátrányára módosították a szerzői jogi törvényt. A falig hátráltunk, innen csak vagy kitámadni lehet, vagy ott pusztulni. Nagyon szépen kérem, hogy minden gondolkodni, szólni és cselekedni képes alkotó- és előadótársam hallassa hangját és véleményét! Arra kérem - az egyébként dicséretesen tökös - L. Simon László képviselő urat, a Parlament Kulturális Bizottságát és az NKA kurátorait, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket azért, hogy megerősödjön a jogdíjbeszedés és felosztás biztonsága, hogy megszilárduljon a jogdíjbeszedés jövője és hogy az állami szervekhez törvény által rendelt magánpénzekből szigorúan szakmai és művészeti szempontokat mérlegelve támogassanak kulturális tevékenységet és ne a már működő és a piacról is igen jól prosperáló gazdasági vállalkozások kapják ezt meg!
            Eljött az idő, hogy a magyar szellemi munka díjának védelmét megerősítsük a kocsmárosokból lett programszervezők és elvtelen, behízelgő üzleti szféra kizárólag haszonelvű érdekeivel szemben.
            Ellenkező esetben rövid távon összeomlik a magyar alkotóművészet és maradványain gyalázatos talpnyalók ülnek majd tort.
            Minden jogdíjban érintett fél fontolja meg és ne keverje, homályosítsa érdekei szerint a közvélemény előtt a következőket:

- A JOGDÍJ NEM ADÓ, HANEM SZELLEMI ALKOTÁSOK FELHASZNÁLÁSI DÍJA.

- A JOGDÍJ BESZEDÉSÉT ÉS FELOSZTÁSÁT ALAPVETŐEN MÁS - ÉS EGYMÁSSAL ELLENTÉTES - ÉRDEKBŐL KRITIZÁLJA A BEFIZETŐ ÉS A JOGOSULT. (A JOGOSULTAK -tehát a szerzők és előadók - azt szeretnék, hogy minél több jogdíjat szedjenek be és osszanak fel nekik. A befizetésre kötelezettek pedig azért háborognak, hogy ezt megússzák.) A két elégedetlenséget összemosni gonosz és kártékony demagógia!!!

- A JOGDÍJKÉNT BESZEDETT ÖSSZEG TÖRVÉNY SZERINT TELJES EGÉSZÉBEN A JOGOSULTAKAT ILLETI. NEM AZ ÁLLAMOT, NEM EGYÉB SZERVEKET, VAGY VÁLLALKOZÁSOKAT. MINDEN ILYEN TERMÉSZETŰ FELHASZNÁLÁS CSAK AKKOR LEGÁLIS EURÓPÁBAN, HA 100%-BAN JOGOSULTAKBÓL ÁLLÓ TESTÜLET DÖNT ERRŐL.
AMENNYIBEN A JOGDÍJ EGY RÉSZÉT AZ ÁLLAM MAGÁNAK KÖVETELI ÉS AZT NEM KIZÁRÓLAG JOGOSULTAKBÓL ÁLLÓ TESTÜLETTEL OSZTATJA SZÉT, AZ A SZELLEMI TERMÉKEKBŐL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMEK PLUSZ ADÓJA! AKKOR IS HA EBBŐL KULTÚRÁT TÁMOGATNAK.

- MIVEL MINDEN ILYEN CÉLRA SZÁNT KÖZÖS JOGKEZELŐI (tehát magán) PÉNZT KÖTELEZŐEN AZ NKA-NAK KELL BESZOLGÁLTATNI, ÍGY MAGYARORSZÁGON MÁRA KVÁZI MEGSZŰNT A BÁRMIKORI KORMÁNYFÜGGETLEN KULTÚRA TÁMOGATÁSÁNAK LEHETŐSÉGE. EZ BELÁTHATATLAN VESZÉLYHELYZETBE ÉS KISZOLGÁLTATOTTSÁGBA SODORJA A GONDOLKODÓ MAGYAR EMBERT.
(AZ MEG EGYENESEN A MAGYAR ALKOTÓI TÁRSADALOM ARCULKÖPÉSE, HA PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS AZ ERRE HIVATOTT KOLLÉGIUM KIKÉRDEZÉSE NÉLKÜL ÉS SORON KÍVÜL TÁMOGATNAK FUTÓ, KORMÁNYKÖZELI ÜZLETI VÁLLALKOZÁSOKAT.)

- Követeljük azon állami kuratóriumi döntések ELŐZETES nyilvánosságra hozatalát, amelyek az elvont jogdíjakból soron kívül és egy-egy előadó támogatására tervez kifizetéseket!

 - A KORÁBBAN ELHANGZOTT - és az elvonást indokló egyik - CINIKUS KÖZPONTI VÉLEMÉNNYEL SZEMBEN A JOGDÍJ EGYÁLTALÁN NEM CSAK JOGTECHNIKAI ÉRTELEMBEN KÜLÖNBÖZIK AZ ADÓTÓL, HANEM LÉNYEGILEG: Amennyiben jogtechnikai kérdés, hogy az elvégzett munkáért járó bért fizetésnek, vagy támogatásnak hívjuk, amennyiben a szabadalmi díj csupán jogtechnikailag különbözik az adótól, csakis és kizárólag akkor lehet jogtechnikai kérdés a jogdíjak átminősítése adóvá. Alapvetően más természetű felhasználásról és a felhasználásért járó fizetségről van szó jogdíjak esetében! Az adó pedig közteherviselés, amit más törvények, máshogyan szabályoznak.