user_mobilelogo

Mindig közösségben, valamilyen zenekar tagjaként képzelem el magam a színpadon. Nem vonz a szólókarrier, bár pályafutásom egészét végigkíséri az erre irányuló igény. Ennek következtében 2014-ben tervbe vettem egy önálló anyag létrehozását is.

Nyers

Első zenekaromat még általános iskolában hoztam össze. Álmodozó proli kölykök voltunk, hogy aztán a ’90-es évek undergroundjának egyik emlékévé cseperedjünk. A 2007-ben megújult, azóta is zenei irányadó MR2 Petőfi Rádió induló repertoárjának fontos részét tették ki az olyan Nyers dalok, mint a Méreg nélkül, a Bírlak, vagy a Fényre csúnyuló lányok. A Nyers zenekar 2015-ben, megszűnésünk 10. évfordulóján egy picit újraébred. Néhány emlékeztető koncert erejéig felelevenítjük a régi dalokat, eredeti felállásban. Megjelent egy Emlékeztető szuri című CD is, ahol olyan – ma ikonikus – énekesek előadásában élednek újjá a Nyers dalok, mint Beck Zoltán (30y), vagy Papp Szabolcs (Supernem). Kísérd figyelemmel itt!


Belmondo

2006 óta ez életem fő zenei csapásiránya. Közismert dalaink: Lesz, volt, van, Mikor, Szabadon, Rocksztár, Minden nő, Emelt díjas lányok, Szájalok, vagy legújabban a Puritán úrilány, a Megint ez lett, vagy legújabban a The Ultimate Leader. A zenekar 2016-ban ünnepli első albuma megjelenésének 10. évfordulóját. Ez alkalomból november 25-én, a budapesti Akvárium klubban sok vendéggel tarkított hangos ünneplést tartunk.
Belmondo Wikipédia; Belmondo honlap; Belmondo a FaceBookon.
 

Hippihonder


2013-tól DJ Zíliával (Hatvani Zília) és Krajczár Péterrel megalapítottuk a Hippihonder nevű formációt, ami elsősorban a party szcénában aktív. A Hippihonder dalokat alapvetően az eddig ritkán használt falzett hangomra írt számokra alapozzuk. Első mixünk a Belmondo We Could Lie című dalához készült és hamar rádiós és klubsiker lett.

CzutorBorsók

Gubás Gabi és Pálfy Zsolt 2013 nyarán felkeresett az ötlettel, hogy adjunk ki egy új, gyermekeknek szóló dalgyűjteményt. Egy fél évre rá, elkészítettük az albumunkat, de azóta Gubás Gabi nélkül folytatjuk. Olyannyira, hogy 2016 végére egy új gyermekalbum létrehozását tervezzük Köles Eliza ifjú, kiváló tehetségű, a Cseh Tamás Program által felfedezett és támogatott énekesnővel és Pálfy Zsolt muzsikussal kooperációban.
A legújabb album (Kresz Géza utazásai) a gyerekek által olyannyira kedvelt és bálványozott közlekedési eszközöket, az utazás témáját járja körül. Mivel immáron öt gyermekes apuka vagyok, bőven elégséges gyakorlati tapasztalatom van arról, hogy a lurkók fantáziáját mi foglalkoztatja legjobban. A közlekedési eszközök kétségbevonhatatlanul a leggyakoribb és legkedveltebb motívumai a gyermeki fantáziának.
Az új albumon még a korábbiaknál is fontosabb szempont az organikus, élőhangszeres megszólalás, a változatos, játékos, képszerű szövegek többszólamú, játékos éneklése. Előző albumunk nyitódala a Jó szag mire való volt.



Czutorchestra - Czutor és a Dívák - Czutor Akusztik



Czutorchestra nevű formációt Czutor Anett tesvéremmel alapítottuk 2007 végén. A zenekar elsősorban trió felállásban játszott, alaphelyzetben mindig a Belmondo billentyűsével egészül ki, ma már egy basszusgitáros és egy zongorista is a csapat része.
A Czutorchestra, más néven Czutor Akusztik célja az, hogy - a más formációinkban inkább saját dalokat bemutató zenészek - ebben a zenekarban egy közismert művekből álló, könnyedebb hangvételű, kávéházi, interaktív előadást hozzon létre a közönség és önmagunk szórakoztatására.
A Czutorchestra műsorában sok ismert szám (Frank Sinatra, Beatles, RHCP, Nyers, Faith No More, etc.) szerepel egy zongora, egy gitár, énekek (és újabban basszusgitár és beatbox/szájdob) hangszerelésben. A produkció elválaszthatatlan eleme a dalok közötti - illetve alatti-, a nézőkkel folytatott spontán, interaktív kommunikáció. Emiatt a produkció a kezdetek óta Czutorchestra "sit-down-comedy" néven is hirdeti fellépéseit.

A Werk Akadémián 2015-ben végzett zenei menedzsment csoport vetette fel, hogy érdemes lenne továbbgondolni ezeket az akusztikus koncerteket. Az ő javaslatukra született meg a Czutor és a Dívák című koncertsorozat.  
 
Havonta egyszer, mindig más budapesti helyszínen vendégül látom, a hazai könnyűzenei élet egy-egy énekesnőjét. Az esteken Czutor Zoltán és az est dívája nemcsak zenél, hanem beszélget is. A hölgyek régi barátaim, sőt némelyikükkel közös dalt is készítettem már.  Az intim beszélgetések közben felcsendülnek a Nyers, a Belmondo és Czutor Zoltán szólóslágerei, valamint a meghívott énekesnő dalai, és természetesen közös akusztikus produkció is készül a közös kedvenceinkből. Eddigi dívák: Prieger Fanni (Anima), Tarján Zsófi (Honeybeast), Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Dallos-Nyers Boglárka (Bogi), Galambos Dorina.

Az alapzenekar tagjai:
Czutor Anett - ének
Czutor Zoltán – ének, akusztikus gitár
Kovács Adrián – zongora
Paczári Viktor – basszugitár
Shackle (Nyikonyuk Máté) – Beatbox /szájdob/



Tervek - Egyebek


Több olyan kísérleti formáció létrehozásában is töröm a fejem, amelyek olyan stílusokat képviselnek, elevenítenek fel, melyekhez régóta érzelmi kötelékek fűznek. Ilyen egy posztmodern magyarnótás ügy létrehozása, egy a beat gyökereihez visszanyúló, de mai akusztikus hangzásokból építkező formáció életre hívása is (Beatbitang), de a nyerses riffelő, súlyos ötleteim bemutatására is létrejött egy társaság, ez a RAJ. Többen hívnak vendégnek, dolgozzák fel dalaimat. Ilyen például az általam igen tisztelt és kedvelt Cimbaliband is.